Selena Gomez - The Heart Wants What It Wants (Hungarian translation)

Hungarian translation

A Szív Azt Akarja, Amit Akar

Versions: #1#2
Mikor a színpadon voltam és azon gondolkoztam…
Úgy éreztem, hogy ismerem…
Ismerem őt, ismerem a szívét és tudom, hogy sosem tenne olyat, amivel bántana.
De nem vettem észre, hogy annyira magabiztosnak éreztem magam és annyira jól éreztem magam és aztán az egész összetört egy dolog miatt.
Egy ostoba dolog miatt.
De utána azt éreztetted velem, hogy őrült vagyok azt, hogy az én hibám volt.
Szenvedtem.
 
Rajtakaptál miközben ittam valamit
Nem tudom összehasonlítani semmivel,
Amit eddig ismertem, és csak remélem,
hogy túlélem, ezt a lázat
Tudom, hogy talán egy kicsit őrülten viselkedtem
Bekattantam. Egy kicsit bizonytalanul
Kezemmel a szívemen imádkozom,
Hogy sikerüljön túlélnem
 
Az ágy kezd kihűlni, és már nem vagy itt
A jövőnk homályba veszett
De addig élettelen maradok, míg nem hívsz,
Viszont tudom, hogy erre semmi esély
Tartsd meg magadnak a tanácsod, mert nem fogom meghallgatni,
Lehet, hogy igazad van, de nem érdekel,
Több millió okom van rá, hogy lemondjak rólad
De a szív azt akarja, amit akar
 
Darabokra törtél
Úgy ragyogok, mint a csillagok, de közben kiabálok
Úgy felvillanyozol, mint a Vénusz
De utána eltűnsz, és várakozásra késztetsz,
Aminek minden pillanata kínzás
Semmi több, csak egy pokoli túra
De rátalálok a módjára, hogy elengedjem
Drágám nem tudok megmenekülni
 
Az ágy kezd kihűlni, és már nem vagy itt
A jövőnk homályba veszett
De addig élettelen maradok, míg nem hívsz,
Viszont tudom, hogy erre semmi esély
Tartsd meg magadnak a tanácsod, mert nem fogom meghallgatni
Lehet, hogy igazad van, de nem érdekel
Több millió okom van rá, hogy lemondjak rólad
De a szív azt akarja, amit akar (4x)
 
Ez egy modern tündérmese
Nincs boldog befejezés
Nincs szél a vitorláinknak
De nem tudok elképzelni egy életet
Lélegzetelállító pillanatok nélkül
És ez elszomorít
 
Az ágy kezd kihűlni, és már nem vagy itt
A jövőnk homályba veszett
De addig élettelen maradok, míg nem hívsz
Viszont tudom, hogy erre semmi esély
Tartsd meg magadnak a tanácsod, mert nem fogom meghallgatni
Lehet, hogy igazad van, de nem érdekel
Több millió okom van rá, hogy lemondjak rólad
De a szív azt akarja, amit akar (4x)
 
A szív azt akarja, amit akar kicsim
 
Submitted by It's me Toncsi on Sat, 08/11/2014 - 20:47
English

The Heart Wants What It Wants

Comments