Arthur Rimbaud - Une saison en enfer - 015 - Délires - II - Alchimie du verbe 04 (Hungarian translation)

French

Une saison en enfer - 015 - Délires - II - Alchimie du verbe 04

. . La vieillerie poétique avait une bonne part dans mon alchimie du verbe.
 
. . Je m’habituai à l’hallucination simple : je voyais très-franchement une mosquée à la place d’une usine, une école de tambours faite par des anges, des calèches sur les routes du ciel, un salon au fond d’un lac ; les monstres, les mystères ; un titre de vaudeville dressait des épouvantes devant moi.
 
. . Puis j’expliquai mes sophismes magiques avec l’hallucination des mots.!
 
. . Je finis par trouver sacré le désordre de mon esprit. J’étais oisif, en proie à une lourde fièvre : j’enviais la félicité des bêtes, — les chenilles, qui représentent l’innocence des limbes, les taupes, le sommeil de la virginité !
 
. . Mon caractère s’aigrissait. Je disais adieu au monde dans d’espèces de romances :
 
            CHANSON DE LA PLUS HAUTE TOUR.
 
            Qu’il vienne, qu’il vienne,
            Le temps dont on s’éprenne.
 
            J’ai tant fait patience
            Qu’à jamais j’oublie.
            Craintes et souffrances
            Aux cieux sont parties.
            Et la soif malsaine
            Obscurcit mes veines.
 
            Qu’il vienne, qu’il vienne,
            Le temps dont on s’éprenne.
 
            elle la prairie
            À l’oubli livrée,
            Grandie, et fleurie
            D’encens et d’ivraies,
            Au bourdon farouche
            Des sales mouches.
 
            Qu’il vienne, qu’il vienne,
            Le temps dont on s’éprenne.
 
. . J’aimai le désert, les vergers brûlés, les boutiques fanées, les boissons tiédies. Je me traînais dans les ruelles puantes et, les yeux fermés, je m’offrais au soleil, dieu de feu.
 
. . « Général, s’il reste un vieux canon sur tes remparts en ruines, bombarde-nous avec des blocs de terre sèche. Aux glaces des magasins splendides ! dans les salons ! Fais manger sa poussière à la ville. Oxyde les gargouilles. Emplis les boudoirs de poudre de rubis brûlante… »
 
. . Oh ! le moucheron enivré à la pissotière de l’auberge, amoureux de la bourrache, et que dissout un rayon !
 
            FAIM.
 
            Si j’ai du goût, ce n’est guère
            Que pour la terre et les pierres.
            Je déjeune toujours d’air,
            De roc, de charbons, de fer.
 
            Mes faims, tournez. Paissez, faims,
               Le pré des sons.
            Attirez le gai venin
               Des liserons.
 
            Mangez les cailloux qu’on brise,
            Les vieilles pierres d’églises ;
            Les galets des vieux déluges,
            Pains semés dans les vallées grises.
 
            ***
 
            Le loup criait sous les feuilles
            En crachant les belles plumes
            De son repas de volailles :
            Comme lui je me consume.
 
            Les salades, les fruits
            N’attendent que la cueillette ;
            Mais l’araignée de la haie
            Ne mange que des violettes.
 
            Que je dorme ! que je bouille
            Aux autels de Salomon.
            Le bouillon court sur la rouille,
            Et se mêle au Cédron.
 
. . Enfin, ô bonheur, ô raison, j’écartai du ciel l’azur, qui est du noir, et je vécus, étincelle d’or de la lumière nature. De joie, je prenais une expression bouffonne et égarée au possible :
 
            Elle est retrouvée !
            Quoi ? l’éternité.
            C’est la mer mêlée
               Au soleil.
 
            Mon âme éternelle,
            Observe ton vœu
            Malgré la nuit seule
            Et le jour en feu.
 
            Donc tu te dégages
            Des humains suffrages,
            Des communs élans !
            Tu voles selon.....
 
            — Jamais l’espérance.
               Pas d’orietur.
            Science et patience,
            Le supplice est sûr.
 
            Plus de lendemain,
            Braises de satin,
               Votre ardeur
               Est le devoir.
 
            Elle est retrouvée !
            — Quoi ? — l’Éternité.
            C’est la mer mêlée
               Au soleil.
 
Submitted by Guernes on Sat, 04/11/2017 - 19:50
Last edited by Guernes on Thu, 09/11/2017 - 17:47
Align paragraphs
Hungarian translation

Hóbortos házaspár! (sic) – II – Szó-alkímia 04

. . A poétás ódonkodásnak nem kis szerepe volt szó-alkímiámban.
 
. . Hozzászoktam az egyszerű érzékcsalódáshoz: teketória nélkül mecsetet láttam a gyárüzem helyén, angyalok dobolóiskoláját, hintókat a mennyek országútján, társalgót a tófenéken; szörnyeket, titokzatot; egy nyári operett címétől rémségek villantak előmbe.
 
. . Mire varázslat-szofirmáimat a szavak érzékcsalódásával magyaráztam!
 
. . Végezetre szellemem ebbéli zavarodottságát szentírásként fogadtam el. Heverdegéltem, magas láz gyötört: megirigyeltem az állati lét boldogságát - a pondró a limbuszok ártatlanságát példázta, a vakondok a szüzesség álmait!
 
. . Ingerlékeny lettem. Holmi dalocskákban mondtam istenhozzádot a világnak:
 
            A legmagasabb torony dala
 
            Jöjj jövel szivemre, óra!
            szerelemre-lobbantója!
 
            nagy hosszútűrésem
            mind megy feledségbe
            fájásom félésem
            elszállott az égbe
            kórság, szomjúbeteg
            sűríti véremet.
 
            Jöjj jövel szivemre, óra!
            szerelemre-lobbantója!
 
            Mint a gyommal teli
            ottfelejtett pázsit
            ha konkoly felveri
            s gaz-tömjént virágzik
            poszlégy-zümmögésben
            dongó-dönögésben
 
            jöjj jövel szivemre, óra!
            szerelemre-lobbantója!
 
. . Kedveltem a sivatagot, a napszítta gyümölcsösöket, a lehervadt bodegákat, a langy italokat. Bűzhödt sikátorokon bódorogtam, és hunyt szemmel - felajánlkoztam a tűz istenének, a Napnak.
 
. . -- Tábornok, ha csak egy ócska ágyúd is marad rombástyáidon, végy tűz alá bennünket jókora göröngyökkel. A fényes áruházak tükörüvegébe! A butikokba! Zabáltasd meg tulajdon porával a várost. Mard le rozsdával az esőcsatornákat. Égő rubinporral tömeszeld a hálószobákat...
 
. . Ó! a bódult muslica a kocsmai vizeldén, a boros húgyhajtó szerelmese, oldódva a fénysugárban!
 
            Éhség
 
            Másegyéb nem is ízlik nekem
            rögökön élek meg köveken
            légen elégülök bércet eszem
            szenet ércet reggelizem
 
            fordulj éhem! no legeld
               a korpát a mezőn
            szívj folyondár-eledelt
               vidor önmérgezőn
 
            bendődbe kavicszúzalék
            romtemplom köve sem elég
            nesze ős vízözön üledék
            vedd vájt völgy vackor-kenyerét
 
            ***
 
            farkas üvölt a lomb alatt
            tort ül baromfi-ölésen
            rókázik pihét és tollakat
            mint ő - magamat emésztem
 
            azé leszen a salátaféle
            a gyümölcs ki szedi hamarább
            de a pók úgy mászik a sövényre
            hogy ibolyára feni a fogát
 
            alhatnék! megerjedhetnék!
            Salamon oltárára velem!
            rozsdáján csurgatom a cefrét
            s a Kidronnal elkeveredem
 
. . Valahára, ó boldogság, ó értelem, ledörgöltem az égről az azúrt, mely fekete, és úgy éltem, a fénytermészet arany szikrája gyanánt. Örömömben oly réveteg, oly bumfordi képet vágtam, amilyen csak tőlem tellett:
 
            Megvan, megtaláltad:
            örökélet - nyár-Nap!
            tengervízbe mártott
               napsütés
 
            Tán magányos éjed
            perzselőbb a Napnál:
            rajta öröklélek
            tedd mit felfogadtál
 
            Oldódj el evégből
            dibdáb emberségből
            együtt-szárnyalástól!
            nincs tanulnod mástól...
 
            Nem jár remény velem
               nem jár orietur
            se tudás türelem
            csak kinpadratétel
 
            Nem jár holnap néked!
            selymesebb zsarátnok:
               ten-kötelességed
               lőn lángadozásod
 
            Megvan, megtaláltad:
            örökélet - nyár-Nap!
            tengervízbe mártott
               napsütés
 
Submitted by Guernes on Fri, 10/11/2017 - 18:39
Author's comments:

Egy évad a pokolban 015
Határ Győző Fordítása

More translations of "Une saison en enfer - 015 - Délires - II - Alchimie du verbe 04"
HungarianGuernes
See also
Comments