Arthur Rimbaud - Une saison en enfer - 017 - L'impossible (Hungarian translation)

French

Une saison en enfer - 017 - L'impossible

. . Ah ! cette vie de mon enfance, la grande route par tous les temps, sobre surnaturellement, plus désintéressé que le meilleur des mendiants, fier de n’avoir ni pays, ni amis, quelle sottise c’était. — Et je m’en aperçois seulement !
 
. . — J’ai eu raison de mépriser ces bonshommes qui ne perdraient pas l’occasion d’une caresse, parasites de la propreté et de la santé de nos femmes, aujourd’hui qu’elles sont si peu d’accord avec nous.
 
. . J’ai eu raison dans tous mes dédains : puisque je m’évade !
 
. . Je m’évade !
 
. . Je m’explique.
 
. . Hier encore, je soupirais : « Ciel ! Sommes-nous assez de damnés ici-bas ! Moi j’ai tant de temps déjà dans leur troupe ! Je les connais tous. Nous nous reconnaissons toujours ; nous nous dégoûtons. La charité nous est inconnue. Mais nous sommes polis ; nos relations avec le monde sont très-convenables. » Est-ce étonnant ? Le monde ! les marchands, les naïfs ! — Nous ne sommes pas déshonorés. — Mais les élus, comment nous recevraient-ils ? Or il y a des gens hargneux et joyeux, de faux élus, puisqu’il nous faut de l’audace ou de l’humilité pour les aborder. Ce sont les seuls élus. Ce ne sont pas des bénisseurs !
 
. . M’étant retrouvé deux sous de raison — ça passe vite ! — je vois que mes malaises viennent de ne m’être pas figuré assez tôt que nous sommes à l’Occident. Les marais occidentaux ! Non que je croie la lumière altérée, la forme exténuée, le mouvement égaré… Bon ! voici que mon esprit veut absolument se charger de tous les développements cruels qu’a subis l’esprit depuis la fin de l’Orient… Il en veut, mon esprit !
 
. . … Mes deux sous de raison sont finis ! — L’esprit est autorité, il veut que je sois en Occident. Il faudrait le faire taire pour conclure comme je voulais.
 
. . J’envoyais au diable les palmes des martyrs, les rayons de l’art, l’orgueil des inventeurs, l’ardeur des pillards ; je retournais à l’Orient et à la sagesse première et éternelle. — Il paraît que c’est un rêve de paresse grossière !
 
. . Pourtant, je ne songeais guère au plaisir d’échapper aux souffrances modernes. Je n’avais pas en vue la sagesse bâtarde du Coran. — Mais n’y a-t-il pas un supplice réel en ce que, depuis cette déclaration de la science, le christianisme, l’homme se joue, se prouve les évidences, se gonfle du plaisir de répéter ces preuves, et ne vit que comme cela ! Torture subtile, niaise ; source de mes divagations spirituelles. La nature pourrait s’ennuyer, peut-être ! M. Prudhomme est né avec le Christ.
 
. . N’est-ce pas parce que nous cultivons la brume ! Nous mangeons la fièvre avec nos légumes aqueux. Et l’ivrognerie ! et le tabac ! et l’ignorance ! et les dévouements ! — Tout cela est-il assez loin de la pensée de la sagesse de l’Orient, la patrie primitive ? Pourquoi un monde moderne, si de pareils poisons s’inventent !
 
. . Les gens d’Église diront : C’est compris. Mais vous voulez parler de l’Éden. Rien pour vous dans l’histoire des peuples orientaux. — C’est vrai ; c’est à l’Éden que je songeais ! Qu’est-ce que c’est pour mon rêve, cette pureté des races antiques !
 
. . Les philosophes : Le monde n’a pas d’âge. L’humanité se déplace, simplement. Vous êtes en Occident, mais libre d’habiter dans votre Orient, quelque ancien qu’il vous le faille, — et d’y habiter bien. Ne soyez pas un vaincu. Philosophes, vous êtes de votre Occident.
 
. . Mon esprit, prends garde. Pas de partis de salut violents. Exerce-toi ! — Ah ! la science ne va pas assez vite pour nous !
 
. . — Mais je m’aperçois que mon esprit dort.
 
. . S’il était bien éveillé toujours à partir de ce moment, nous serions bientôt à la vérité, qui peut-être nous entoure avec ses anges pleurant !… — S’il avait été éveillé jusqu’à ce moment-ci, c’est que je n’aurais pas cédé aux instincts délétères, à une époque immémoriale.!… — S’il avait toujours été bien éveillé, je voguerais en pleine sagesse !…
 
. . Ô pureté ! pureté !
 
. . C’est cette minute d’éveil qui m’a donné la vision de la pureté ! — Par l’esprit on va à Dieu.!
 
. . Déchirante infortune !
 
Submitted by Guernes on Sat, 04/11/2017 - 20:31
Last edited by Guernes on Thu, 09/11/2017 - 17:45
Align paragraphs
Hungarian translation

A lehetetlen

. . Jaj, gyermekségem élete! minden vihar paskolta országútja! természetfölötti józansága! önzetlensége, hogy túltegyen a Jó Kolduson! rátartisága, hogy se hazája, se barátja - az volt csak az ostobaság! Most eszmélek rá.
 
. . Jól tettem, hogy lenéztem azokat a zsivány alakokat, akik nem mulasztanának el egyetlen pásztorórát sem. Asszonyaink tisztaságának és egészségének piócái - mainapság, amikor a drágák oly kevéssé egyeznek velünk.
 
. . Jól tettem, hogy mindenképp megvetettem őket: mivel menekülőben vagyok.
 
. . Menekülőben!
 
. . Megmagyarázom.
 
. . Tegnap még így sóhajtottam: - Egek! Hát nem vagyunk elegen kárhozottak, itt alant? Jómagam is, mióta benne vagyok a csürhéjében! Ismerem valamennyit. Folyton felismerjük egymást, és már elutáljuk is. Amilyen szeretetlenek vagyunk. Ám még udvariaskodnak; viszonyunk mindenkivel kifogástalan. - Meglepő? A kalmárok, az együgyűek - mindenki! Csak a becsületükön hogy ne essék csorba. De hogyan fogadnak bennünket a választottak? Mert vannak ám harapós és kedélyes, álságos választottak: vakmerőnek és megalázkodónak kell lenni ahhoz, hogy odalépjünk hozzájuk. És csakis ők a választottak. Jókodni? Van eszükben!
 
. . S hogy sikerült szert tennem két garas józan észre - oly könnyű elverni! - máris annak a kínos érzése környékez, hogy nem ismertem fel idejekorán: Napnyugaton vagyok. A Nyugat lápvilága! Nem mintha azt hinném, itt fonák a fény, fogyóban a forma, téveteg a mozdulat... Íme! Szellemem kész és hajlandó befogadni mindama kegyetlen átalakulást, amelyen a Napkelet veszte óta a Szellem keresztülment... Melyekért szellemem neheztel!
 
...Két garas ára józan eszem elvertem! A szellem hatalom, azt akarja, maradjak veszteg itt, Napnyugaton. Ahhoz, hogy a magam feje szerint cselekedjem - el kéne némítanom.
 
. . A pokolba küldtem a vértanúk pálmaágát, a művészet sugarát, a feltalálók gőgjét, a plagizátorok hevét; és megtértem Napkeletre - az első és örökétigvaló bölcsességhez... De mintha a tohonya tunyaság álma volna mindez.
 
. . Az újkor szenvedéseitől szabadulni? Erre sohasem gondoltam. Nem a Korán fattyú bölcsessége járt az eszemben. S vajon nem a kínok-kínja-é az maga, hogy amióta csak a tudás, a kereszténység kinyilváníttatott, az ember bolondozik, bizonygatja vakablak világosságát és a gyönyörűségtől felfuvalkodva ismételgeti bizonyosságait: eszerint él...?! Rafinált, oktondi önkínzás: szellemi elkalandozásaim forrása. Az embertermészet is beleunhatna már! S Prudhome úr a Krisztussal született.
 
. . Tán azért, hogy gyarapítsuk a homályt?! Párolt zöldségeinkkel bevesszük a borzongást! Hát az iszákosság? a dohányzás? a tudatlanság? a megalázkodás?! Hát mindez oly messze esik az őseredettől, a Napkelet eszméitől és bölcsességétől? Mire való a modern világ, ha ilyen kotyvalékok kiagyalója?!
 
. . Az egyházférfiak majd azt mondják: értvést. Vagyis hát az Édenről akarsz beszélni. Mit neked a napkeleti népek története... Nos, úgy igaz! az Édenre gondoltam! De mi köze az ókoriak fajtisztaságának az én álmomhoz?!
 
. . A filozófusok: a Földnek nincs kora. Az emberiség fogja magát, és odébbmozdul. Most itt vagy Napnyugaton, de szabadságodban áll, hogy azt a Napkeletet, amilyen ókorinak csak akarod - abban élj kedved szerint. Ne hagyd magad... Filozófusok, ez a ti Napnyugatotok, ahová valók vagytok.
 
. . Légy résen, szellemem. Csak semmi elhirtelenkedett üdvözlést. Serkenj fel!... Jaj, miért is, hogy a tudomány nem halad elég gyorsan nekünk!
 
. . Észreveszem, hogy szellemem szunyókál.
 
. . Ha most, e szempercenettől tágra nyitná a szemét, egykettőre elérkeznénk az igazsághoz, mely ki tudja, itt körülköz bennünket síró angyalaival!... Ha e szempercenetig ébren virraszt, nem engedtem volna, időtlen idők óta, romboló ösztöneimnek... Ha mindétig ébren virrasztott volna, ma ott vitorláznék a bölcsesség nyílt vizein!...
 
. . Ó tisztaság! tisztaság!
 
. . A felébredés pillanata megajándékozott a tisztaság látomásával! A szellem által felemelkedünk Istenhez!
 
. . Szívet tépő szerencsétlenség!
 
Submitted by Guernes on Fri, 10/11/2017 - 18:46
Author's comments:

Egy évad a pokolban 017
Határ Győző Fordítása

See also
Comments