Arthur Rimbaud - Une saison en enfer - 020 - Adieu (Hungarian translation)

French

Une saison en enfer - 020 - Adieu

. . L’automne déjà ! — Mais pourquoi regretter un éternel soleil, si nous sommes engagés à la découverte de la clarté divine, — loin des gens qui meurent sur les saisons.
 
. . L’automne. Notre barque élevée dans les brumes immobiles tourne vers le port de la misère, la cité énorme au ciel taché de feu et de boue. Ah ! les haillons pourris, le pain trempé de pluie, l’ivresse, les mille amours qui m’ont crucifié ! Elle ne finira donc point cette goule reine de millions d’âmes et de corps morts et qui seront jugés ! Je me revois la peau rongée par la boue et la peste, des vers plein les cheveux et les aisselles et encore de plus gros vers dans le cœur, étendu parmi les inconnus sans âge, sans sentiment… J’aurais pu y mourir… L’affreuse évocation ! J’exècre la misère.
 
. . Et je redoute l’hiver parce que c’est la saison du comfort !
 
. . — Quelquefois je vois au ciel des plages sans fin couvertes de blanches nations en joie. Un grand vaisseau d’or, au-dessus de moi, agite ses pavillons multicolores sous les brises du matin. J’ai créé toutes les fêtes, tous les triomphes, tous les drames. J’ai essayé d’inventer de nouvelles fleurs, de nouveaux astres, de nouvelles chairs, de nouvelles langues. J’ai cru acquérir des pouvoirs surnaturels. Eh bien ! je dois enterrer mon imagination et mes souvenirs ! Une belle gloire d’artiste et de conteur emportée !
 
. . Moi ! moi qui me suis dit mage ou ange, dispensé de toute morale, je suis rendu au sol, avec un devoir à chercher, et la réalité rugueuse à étreindre ! Paysan !
 
. . Suis-je trompé ? la charité serait-elle sœur de la mort, pour moi ?
 
. . Enfin, je demanderai pardon pour m’être nourri de mensonge. Et allons.
 
. . Mais pas une main amie ! et où puisser le secours ?
 
Submitted by Guernes on Sun, 05/11/2017 - 12:02
Last edited by Guernes on Thu, 09/11/2017 - 17:42
Align paragraphs
Hungarian translation

Búcsú

. . Már itt az ősz!... De miért sajnálnók az örök Napot, ha az isteni világosság felkutatására indulunk - távol amazoktól, akik elhullanak az évszakokkal.
 
. . Az ősz. A mozdulatlan párába fúródó bárkánk a nyomorúság mólója - az óriásváros felé fordul, melynek egét tűz- és sárfoltok rútítják. Jaj! A rothadó rongyok, az esőáztatta kenyér, a részegség; a szerelmek ezre, ahány csak a keresztjére feszített! Kik majdan megítéltetnek: ama milliom testeknek-lelkeknek vérszívó Királynője hogy még mindig él! Amilyen akkor voltam: emlékszem fertőette-dögségrágta bőrömre, a nyüvekre a hajamban, a hónaljam-gödrében, meg azokra a még kövérebb nyüvekre a szívem táján, magam elhenteredve a kortalan, közömbös ismeretlenek között... Bele is pusztulhattam volna... Felidézni is mi iszonytató! Rühellem a nyomort.
 
. . És félek a téltől, merthogy az annak az évadja: a kényelemé!
 
. . Olykor az égen végeérhetetlen tengerpartokat látok: ellepik az örömujjongó fehér nemzetek. Fölémtornyadzó aranyhajót: tarka zászlóit lobogtatja a reggeli szélben. Én alkottam minden ünnepet, minden diadalt, minden drámát. Új virágokat, új csillagokat, új húst, új nyelveket kieszelni: megpróbáltam. És most?! El kell temetnem képzelgéseimet - emlékeimet! Művésznek és mesemondónak szép kis dicsőség - szertefoszlóban!
 
. . Én! Én, aki varázslónak vagy angyalnak mondtam magam, ki az erkölcsnek fölötte áll: visszaadattam a földnek; hogy megtudjam, mi a kötelességem, s hogy megölelkezzem azzal, ami a goromba való! Én paraszt!
 
. . Tévedtem légyen? Hát az irgalom a halál édestestvére számomra?
 
. . Nos, majd most bocsánatot kérek, amiért hazugságon éltem. S gyerünk.
 
. . De sehol egy baráti kéz? a segítő kéz: merre - hol?
 
Submitted by Guernes on Fri, 10/11/2017 - 18:59
Author's comments:

Egy évad a pokolban 020
Határ Győző Fordítása

See also
Comments