Öszi kevelek fagyott lelkek alatt
Éhes kezek megpuhulnak és megöregednek
Sír a hősöm, ahogy ott álunk a hidegben,
Mint ezeknek az öszi leveleknek, nincs mibe kapaszkodjak
Csinos mosolyok csinos cípőben
Túl fiatal, hogy szóljak, bár fogadok hogy tudta
És hallom, ahogyan énekel a székében ülve
Amíg ezek az öszi levelek repkednek körbe indenhol
És amikor rádnézek, magamat látom
Megállás nélkül zajongva
De most minden csendes és nem tudok neked segíteni énekelni
'Kicsi halacskám ne sírj, kicsi halacskám ne sírj!'
Az öszi levelek elhalványodnak már
Azt a mosolyt amit elvesztettem, valahogy megtaláltam
Mert tovább élsz az apám szemeiben
Ezek az öszi falevelek, oh ezek az öszi falevelek, oh ezek az öszi falevelek a tieid ma este