Oly sokan mondják
Hogy az élet csupa szenvedés
Szürke napok tátongó mélysége
És kenyérért kolduló gyermekek sora
Az élet talán gyászének
Az élet talán jó
És talán egy verőfényes napon is
Érzem az éj sötétjét
Ma éjjel oly tiszta és derült az ég
Mélykék és jéghideg
A föld fehér csendben pihen
És az északi fény sátrat ver
És a fejem gondolatokkal tele
Melyek céltalan, estéli vándorlásukon
Széles e világban keresik ama bölcsességet
Mely vigaszt nyújt nekem
De nem lelek oly bölcsességet
Mely ezen igaz szavakon szólna
Mint vérző madarak, úgy hullanak
Vissza a fehér földre
Mégis tudom, hogy szürke hamvak közt
Rejtőznek kincsek is
Mikor leányok és fiúk, mint csikók
Járnak örvendve táncot
Mikor mellkasomat az ámulat
Öröm, s mélyről jövő vágyakozás
Kétség, s szomorú dallamok feszítik
Akkor is, még akkor is
Tudom, hogy az élet ajándék
Drága idő tátongó mélysége
Melyen mindannyian átkelünk
S melyben sodródunk, s időnként elveszünk
Tudom, hogy az élet ajándék
Drága idő tátongó mélysége
Melyen mindannyian átkelünk
S melyben sodródunk, s időnként elveszünk
The song is the lyrical interpretation of the poem by Jens Pauli Heinesen, Elin's father, written in 1953. There are two versions of the melody, one from 1988, and one with a symphony orchestra from 2002. You can listen to both versions here: http://heinesen.fo.virker.nu/a-popular-song/